Ugyanolyan vágyaik és álmaik vannak, ugyanazokat a reklámokat látják a tévében

„Egy elektromos rollert szeretnénk venni, itt állunk már fél 11 óta, de még majdnem egy óra van hátra a nyitásig” – ez a mondat nem egy plázában hangzik el, egy újonnan megnyíló, sportszereket árusító üzlet előtt, hanem Hódmezővásárhelyen, a Hajnal utcában. Két tizenéves kislány álldogál lelkesen az Ötletfa Tanoda zárt kapujában, ahol délben nyit ki […]
Kilépni a burokból, segíteni, és hidakat építeni

Budapesten van egy taxi, amely nem embereket, hanem adományokat szállít. Az Adománytaxi nevet viselő jótékonysági akció a budapesti zsidó közösségből indult és a mai napi a zsidó közösség támogatásával működik. De nem csak zsidóknak szól. Sőt. Az alapító Horn Tamás hitvallása szerint pont a hídépítés a lényeg: kilépni a burokból, eljutni más társadalmi csoportokhoz, hidakat […]
Jó látni, mekkora örömöt szerzünk ezeknek az embereknek

Az Adománytaxi évek óta szervezi a különböző hátterű emberek megismerkedését támogató vidéki útjait. Az egésznapos programok során közösségi piacot, gyerekfoglalkozásokat, családlátogatásokat rendeznek, céljuk, hogy a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés elemeit ötvözve tegyenek egy szolidárisabb, fenntarthatóbb társadalomért. A múlt héten Olaszliszkára látogattak, ahova mi is elkísértük őket. Az olaszliszkai városháza kultúrterme zsúfolásig […]
Méltósággal segíteni

Nagyon izgatott voltam az olaszliszkai út előtt. Egyrészt, mert már közel egy éve segítem az Adománytaxi tevékenységét szervezetfejlesztőként, külső tanácsadóként, másrészt, mert hosszú évek óta nem vettem részt semmilyen terepmunkában. Kíváncsi voltam, vajon mit változtatott a Covid és a gazdasági válság az emberek helyzetén. Szociológusként sokszor jártam már hátrányos helyzetű településeken, így azt hittem nagyjából tudom mire vállalkozom.
Horn Tamás

alapító, kuratóriumi elnök 2013-ban végeztem szociológusként, ezután informális oktatással, önkéntes programokkal és különböző társadalmi kezdeményezésekkel kezdtem el foglalkozni. Mire megtaláltam a számomra otthonos közeget, a civil szektort rengeteg közegben megfordultam. Voltam versenysportoló, műsorvezető, fotóriporter, animátor, és riksa-sofőr is. Mindig is érdekeltek, egyben zavartak az egyenlőtlenségek, talán ez lehet a gyökere az Adománytaxi ötletének; a hidak […]
Kalas Pamela

kuratóriumi tag Óvodapedagógus vagyok. Mindig is érzékenyen érintettek a társadalmi esélyegyenlőtlenségek. Az eddigi munkáim során többnyire emberekkel, főleg hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztam. A velük való közös munka sok mindenre megtanított, leginkább a teljes mértékű elfogadásra. Kuratóriumi tagként az én feladatom a helyi kistelepülések partnereinek képviselete. Célom a társadalmi osztályok közötti szakadék áthidalására való törekvés, szemléletformálás. […]
Andri Diána

kuratóriumi tag Pár éve kezdtem el bevonódni az Adománytaxi Alapítvány működésébe, először még csak egy inspiráló és tanulságos vállalati együttműködéssel (TAXITURI webshop), de aztán gyorsan többféle szerepben találtam magam: vagyok havi rendszeres adományozó, kuratóriumi tag, szakmai tanácsadó, Taxi X közösségi szolgálatban aktívan résztvevő gimis gyermek anyukája és nyugdíj melletti önkéntes lánya. Hálás vagyok azért, hogy […]
Halmos Tamás

kuratóriumi tag Ügyvéd vagyok, az Adománytaxi Alapítvány önkéntese, illetve kuratóriumának tagja, továbbá az alapítvány jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda irodavezetője. Az Adománytaxi tevékenysége révén tapasztaltam meg, hogy Magyarországon csupán néhány kilométer távolságra van jelen egyszerre ínség és felesleg, legyen szó, akár élelmiszerről, akár ruháról, játékról vagy egyéb dolgokról. Többek között ezért tartom remek kezdeményezésnek az […]
Holubár András

operatív vezető 2011-ben végeztem a Corvinus-on alkalmazott közgazdaságtan alapszakon, melyet követően az FHB Banknál termékmenedzserként, az UNION Biztosítónál pedig termékmenedzserként és projektvezetőként dolgoztam. Az Adománytaxinál 2023. januárjában kezdtem önkénteskedni, részt vettem adománybegyűjtéseken, raktári válogatásokon és vidéki adományutakon is. Ezen alkalmakkor egyrészt megismertem lelkes csapattagokat és önkénteseket, másrészt testközelből is megtapasztaltam, hogy milyen hiánypótló és […]
Fenyő Péter

önkéntes Fiatalkorom óta többféle szervezet és közösség tagjaként gyakran találkoztam az adományozással. Mindig fontos számomra, hogy ha tudok segíteni, akkor segítsek! 2018 januárjában mentem el először egy vidéki útra az Adománytaxival, ami igen megrázó élmény volt. Az elképzelhetetlen szegénység jött velem szembe Szepsiben, Bódvalenkén és Tornanádaskán… Azonnal elhatároztam, hogy a magam módján támogatni szeretném ezt […]