50 000 magyar gyereknek csak álom a saját ágy

Jelenleg 50.000 olyan gyerek él Magyarországon, akinek valamiért nem biztosított vagy problémás a fekvőhelye. Az Adománytaxi Á-lom kampányában azért dolgoznak, hogy minden gyerek saját ágyban aludhasson el.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on skype
Share on email
quote

Az Adománytaxi legújabb projektjét részben az alapító, Horn Tamás fejéből kipattanó szójáték (vagyis az á-lom) és még inkább az a régóta fennálló igény hívta életre, hogy az eddig szétosztott ruhák és egyéb háztartási kellékek gyűjtése mellett bútorokkal is foglalkozzanak. „Eddig leginkább ruhákat, játékokat, konyhai eszközöket, esetleg háztartási kisgépeket vittünk a partnertelepülésekre – olyasmiket, amik könnyen szállíthatóak és amik biztosan hasznosak a legtöbb háztartásban. Az ágyak esetében is a már megszokott módszer fog működni, azaz házhoz megyünk, begyűjtjük az adományként felajánlott ágyakat és aztán – ezúttal már profi fuvarozók segítségével – le is szállítjuk őket” – magyarázza Horn Tamás.

További sajtómegjelenések