KIK VAGYUNK?

ÍGY INDULTUNK

Az Adománytaxi ötlete a 2015-ös menekültválság idején fogant meg, látván a hatalmas civil összefogást a rászorulókért. A segítő tömeg tenni akarása megindító és egyben inspiráló volt. Láthatóvá vált, hogy milyen sokan, sokféleképpen szeretnének és tudnak segíteni, ahogy az is, ha adományozásról van szó, hihetetlen lehetőségeket rejt a főváros. Éreztük és láttuk azonban, milyen sokan nem jutnak el a szándéktól a cselekvésig. Így jött az ötlet, hogy megkönnyítsük az adományozást és házhoz menjünk az adományokért.

Az “Adománytaxi” ötlete először 2015. december 21-én került ki a Facebook-ra, akkor 900-an osztották meg a posztot. A hatalmas igény hatására, az adomány begyűjtéseink és vidéki adományútjaink hamar rendszeresek lettek, a koncepciónk pedig elkezdett nyitni a társadalmi érzékenyítés és közösségépítés felé is. Az Adománytaxi hírének terjedésével párhuzamosan, tudatos szervezetfejlesztés vette kezdetét. 2017-től pedig bejegyzett szervezetként növekedhetünk, reméljük minél tovább.

MISSZIÓNK

Az Adománytaxi egy fúziós kezdeményezés, amely a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés elemeit ötvözi. A támogatói és támogatott oldal igényeit összekötve egy szolidárisabb és fenntarthatóbb társadalomért dolgozunk. Ehhez leginkább egyedi adományozási módszere járul hozzá, amely hatékonyan vonja maga után a társadalmi felelősségvállalás terjedését. Missziónk eléréséhez az adományozás inkább eszköz, mint cél.

CÉLJAINK

szociális ellátás rászoruló kistelepülések részére

szemléletformálás

közösségépítés

a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése

kapacitásfejlesztés partnertelepüléseink számára

kuratórium

stáb

Önkénteseink

Kiemelt támogatóink

Akik rajtunk keresztül adományoztak

Pályázati támogatás

Pro-bono támogatás

Niveus Legal - Halmos és Jánosi Ügyvédi Iroda