KIKÉRT FOGUNK ÖSSZE?

PARTNERTELEPÜLÉSEINK

Partnerhálózatunk többségében ezer fő alatti, szegregált kistelepülésekből áll.

Helyi segítőink

Az adományok eljuttatása kapcsán a közösséget jól ismerő, helyi kapcsolattartókkal dolgozunk.

TÁMOGATOTTAK

A támogatottak jelentős része szegénységben élő, hátrányos helyzetű család.

Partnertelepüléseink

Az Adománytaxi – munkájának jelentős részével – az ország legelmaradottabb, rászoruló kistelepüléseit támogatja. Partnerhálózatunk már közel 100 települést számlál, az alkalmi adományozás mellett számos településsel rendszeres együttműködésben állunk. A támogatott közösség kiválasztásánál az egyik fontos szempont a rászorultság mértéke. Olyan – jellemzően 500-2000 fős – kistelepülésekre igyekszünk eljutni, ahol a lakosok többsége halmozottan hátrányos helyzetű.

Partner településeink többségéről elmondható:

Helyi segítőink

Egy település támogatásának másik fontos feltétele, hogy rendelkezzen legalább egy olyan helyi partnerrel, akinek tudása és helyismerete alkalmassá teszi az együttműködésre. Fontos, hogy a kapcsolattartót ismerjék és tiszteljék a helyiek, legyen érdekérvényesítő képessége, és akarjon segíteni közösségén. Lehet ez a személy önkormányzati dolgozó, egy helyi civil szervezet vagy tanoda munkatársa, de nem feltétel az intézményi beágyazottság, lehet akár önkéntes is. A helyi partner feladata az Adománytaxival való együttműködés feltételeinek biztosítása, melyek a következők:

Támogatottak

Az Adománytaxi által összegyűjtött és elszállított adományokhoz előre meghirdetett adománypiacok keretében juthatnak hozzá a támogatott családok. A piac mindenki számára elérhető, a szállított mennyiség nagysága miatt nincs szükség korlátozni a résztvevőket. A támogatott családok háttere és lehetőségei bár településtől függően erősen változnak, a legrászorultabbakról jellemzően elmondható, hogy:

Kiemelt partnereink

Baks, Bátonyterenye, Etes, Fulókércs, Hódmezővásárhely, Karancsság, Litke, Magyargéc, Nyírmihálydi, Salgótarján, Sámsonháza, Tar, Zabar

Ahol már jártunk

Alsószentmárton, Alsószuha, Alsóvadász, Aparhant, Ásotthalom, Bakonya, Baks, Baktalórántháza, Balástya, Bánréve, Bátonyterenye, Bódvalenke, Bordány, Borsodbóta, Cered, Csenyéte, Dorog, Dövény, Drávacsehi, Endrefalva, Etes, Fáj, Fulókércs, Gilvánfa, Hajdúszovát, Hegymeg, Hernádkak, Hodász, Hódmezővásárhely, Ibrány, Ipolytarnóc, Karancslapújtő, Karancsság, Kazár-Mizserfa, Kázsmárk, Kémes, Kisterenye, Kürtöspuszta, Lak, Litke, Lucfalva, Ludányhalászi, Magyargéc, Mátraterenye, Mátraverebély, Miskolc, Mórahalom, Nagybárkány, Nagydobos, Nagykálló, Nagylóc, Nagytótfalu, Napkor, Nógrádmegyer, Nógrádszakál, Nyíregyháza, Nyírmihálydi, Olaszliszka, Ózd, Pécs, Pere, Pétervására, Rakaca, Rimóc, Sajókaza, Salgótarján, Sámsonháza, Sárosd, Sásd, Selyeb, Somogyszentpál, Sóshartyán, Szaporca, Szemere, Szepsi, Szilaspogony, Szomolya, Taktaszada, Tar, Terpes-Szajla, Tiszabura, Tiszavasvári, Tomor-Homrogd, Tornanádaska, Váralja, Váraszó, Viss, Zabar, Zichyújfalu