RENDSZERES TÁMOGATÁS

a rendszeres támogatásról

Miért van szükségünk rendszeres támogatókra?
Az Adománytaxi alapítvány 2015-ös indulása óta már több mint 3000 háztartásból gyűjtöttük be a felajánlott adományokat, amit 600 önkéntes segítségével juttattunk el 100 támogatott település lakosaihoz. Az évek során folyamatosan növekedtünk, és ha a helyzet úgy kívánta, azonnal reagáltunk az aktuális válsághelyzetekre. Így indítottuk a Covid alatt a “Maszkot a frontra” kampányunkat, és így kezdtünk a háború kitörésekor kárpátaljai településekre is szállítani ruha és étel adományokat. 

Az elkövetkező időszakban nagyobb szükség lesz az Adománytaxi munkájára, mint eddig bármikor, mert az általunk támogatott közösségek számára különösen nagy terhet jelentenek az emelkedő élelmiszer és energia árak. Mi szeretnénk mellettük állni ebben a nehéz időszakban, és hatékonyan segíteni őket. Ehhez viszont biztos és kiszámítható anyagi háttérre és tervezhető bevételekre lesz szükségünk, ezért keressük most azokat a támogatókat, akik elköteleződnek az Adománytaxi mellett, és 2 éven keresztül havi rendszerességgel támogatják a munkánkat.

Hogyan működik?

Ha a rendszeres támogatás opciót választod, akkor először is regisztrálnod kell az oldalon, hogy a jövőben tudd majd követni a rendszeres adományaidat, illetve szintén itt bejelentkezve tudod megszüntetni az adományozást, ha valami miatt már nem tudod támogatni szervezetünket. Ezután a „Támogatás” gomb megnyomásával kerülsz a SimplePay fizetési felületére, ahol meg tudod adni a bankkártyád adatait.

Az általad megadott összeg minden hónapban levonásra fog kerülni a számládról. Fontos, hogy ha lejár a bankkártyád, akkor a támogatásod automatikusan megszűnik, mert a regisztrált bankkártyához kötődik az ismétlődő fizetés. Ha szeretnéd folytatni a támogatást, akkor új regisztrációra lesz szükséged, mert a kártyaadatok frissítése ebben a rendszerben nem lehetséges.

Milyen időszakra szól a támogatás?
Az alapértelmezett beállítás 24 hónap, de lehetőséged van bármikor lemondani a megbízást. Ehhez be kell jelentkezned a  honlap fejlécében jobb szélen található ikonra  kattintva. Ha a 24 hónap leteltével szeretnéd folytatni a támogatást, akkor újbóli regisztrációra lesz szükséged.

Hogyan tudod módosítani az összeget?
Ahhoz, hogy megváltoztasd az adomány összegét, új regisztrációra van szükséged. Először be kell jelentkezned a honlap fejlécében jobb szélen található ikonra kattintva, és megszüntetned az eddigi megbízást. Ezután tudsz újra regisztrálni az új összeg megadásával.

Hogyan tudod követni a befizetéseidet?
Az eddigi befizetéseidet és a jövőben esedékes tételeket bejelentkezés után tudod megtekinteni. Ehhez kattints a honlap fejlécében jobb szélen található ikonra.

Biztonságos a rendszeres kártyás fizetés?
Online bankkártyás adományozási megoldásunk biztonságos, ezt az OTP Mobil Kft. által fejlesztett SimplePay rendszer garantálja. A havonta ismétlődő bankkártyás adományozási opció kiválasztása esetén az OTP Mobil Kft. rendszere 30 naponként fogja az adomány értékével megterhelni a számládat. A folyamat titkosított, így a kártyaadataidhoz sem alapítványunk, sem az OTP Mobil Kft. munkatársai nem férnek hozzá. Ráadásul a támogatásodat bármikor módodban áll visszamondani.