Epebetegeknek is bátran ajánlom

Baks, 2024. október 5.
Miklusicsák Aliz

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on skype
Share on email

Csak hogy messziről indítsak… Éppen egy Cseriti turkálóban próbáltam egy nadrágot, amikor megláttam egy posztot a Facebookon, amit az Adománytaxi osztott meg, miszerint hirtelen lemondta egy támogató cég a másnapi Baksra szervezett közösségi piacot és ASAP önkéntesek jelentkezését várják. Pakolni, piacozni, ismerkedni kéne, és bizony a rengeteg lecsót is meg kell enni, amit már előkészített a baksi Fényhozók Alapítvány kurátora, Rostás Aranka.

Tavasz óta követem az Adománytaxi Alapítvány működését és havonta pici anyagi támogatással is próbálom jelezni feléjük, hogy amit Horn Tamás 2015-ben létrehozott, az Magyarországon egyedülálló és felbecsülhetetlen értékkel bír.

Szombaton 7:30-kor találkoztunk az alapítvány raktára előtt, és néhány perc múlva kiderült számomra, hogy ma valóban meg kell fogni a munka végét, mert hárman megyünk Petrányi Rékával és Tomival, illetve Czimmer Sándor a helyszínen csatlakozik majd hozzánk. A sofőrök segítségével pikk-pakk felraktuk a piacra szánt ruhás zsákokat, ajándékokat, és már indult is a Taxi Road Baksra.

A falu központjában volt a közösségi piac, ami annyira gyors és elsöprő volt, hogy – bizisten mértem az időt – 47 perc alatt túl is voltunk rajta. Az is igaz, hogy kapunyitás előtt negyedórával már ott toporogtak az emberek. 13 órakor már a piac bevételét számoltuk: a 60 ezer forintból óvodásoknak vásárolnak majd gyümölcsöt a helyi termelőtől, aki még meg is duplázza mindezt.

Míg ebédeltünk, Buza Károly, az alapítvány másik kurátora, aki tanár, kutató, valamint szociális munkatárs, Arival együtt mesélt a 2018-ban létrejött szervezet első nehézkes éveiről – majd a csodás sikerekről, arról, hogy a környékbeli roma családoknak milyen sokat jelent a jelenlétük, valamint arról, hogyan kerültek napelemek a cigánysor házainak tetejére… Karesz és Ari mindketten egyetemet végeztek, és abban segítenek a falubeli fiataloknak, hogy ők is továbbtanulhassanak.

De vissza a lecsóhoz… Csak a második szedésnél mertem elmondani, hogy már van időpontom epeműtétre, és nem szeretnék most orvost hívni. „De hát van orvos!” – nyugtattak, hiszen Ari unokatestvére, Rostás Norbert orvostanhallgató, és húga, Leticia pedig nővér. Nem sokkal később derült ki, hogy ők ketten a szomszéd faluban üzemeltetnek egy idősek otthonát (Ápolás Extra Egyesület) és a Fényhozók Alapítvánnyal együtt hozták létre a Cigányon is jól áll a fehér köpeny programot…

Tomi, köszi, hogy elvittél adománytaxizni, ennek az évnek eddig ez volt a legfontosabb napja számomra. A cigány lecsó receptjéről meg annyit, hogy bár baromira csípősnek tűnt, mégis könnyű, és epebetegeknek is bátran ajánlom!

Miklusicsák Aliz

További beszámolók

Ugye Te is felajánlod
az adó 1%-ot?

Arra kérünk, ne hagyd veszni ezt az összeget. Neked néhány perc és pár kattintás, a civileknek hatalmas segítség.

Ha az Adománytaxinak ajánlod fel az adó 1%-odat, rajtunk keresztül évi 5000 rászorulót támogatsz, és közel 20 tonna felesleges tárgynak adsz új életet. 

Az Adománytaxi Alapítvány adószáma: 18909447-1-42