Nagy István Gilberto

elnök (Romani Drom Egyesület), az Adománytaxi partnere (Hajdúszovát)

“Az Adománytaxi jóvoltából többször is sikerült ruhákat és egyéb eszközöket szétosztani a rászorulóknak jelképes összeg ellenében, a befolyt összegből a hátrányos helyzetű roma gyerekeknek és szüleiknek okozunk örömöt, hiszen komplett füzet csomagokkal tudtuk támogatni a befolyt összegből az iskolásokat, amivel nagy terhet tudtunk levenni a szülőkről.”

taxi -100

TAXI-100

Az Adománytaxi Alapítvány indulása óta már több mint 2000 háztartás felajánlásait szállította el 75 település rászorulóinak közel 600 önkéntes bevonásával. Idén ősszel ünnepeltük a 100. utunkat, TAXI-100 kampányunkkal az alapítvány következő 100 útjának útiköltségét szeretnénk fedezni. Segíts te is, hogy tovább roboghassunk!