Michaletzky-Holka Borcsa

önkéntes

Michaletzky-Holka Borcsa vagyok, főállásban egy állami vállalat üzletfejlesztési osztályát vezetem, illetve egy 8,5 éves kisfiút és egy 11 éves tacskót nevelek több-kevesebb sikerrel. Az Adománytaxival először adományozóként találkoztam, és rögtön éreztem, hogy hiánypótló, amit csinálnak. Amikor pár éve megfogalmazódott bennem, hogy a cégnél koordinált chartity-n, illetve a rendszeres adományozáson túl a két kezem munkájával is szeretnék segíteni, rögtön ők jutottak eszembe. Ez ma már több, mint 3 éve volt, és azóta töretlen az együttműködés. Alapvetően sofőrködni szoktam, raktárazni, azaz ruhát válogatni, és a Taxiturikon eladóként működni, amit különösen élvezek, hiszen jó látni, ahogy a vásárlóink igazi kincseket találnak maguknak – miközben az adomány is szépen gyűlik! Igazi win-win 🙂 A legkedvesebb Taxis emlékem is turis – az Ördögkatlanos mega-taxituri, ami szuper volt a környezet, az emberek, az idő, meg minden miatt is. És amit nekem a Taxi még az önkénteskedésen felül adott az egy csomó nagyon helyes ember, akikkel valószínűleg sose találkoztam volna egyébként.

Az önkénteskedés mindig fontos volt számomra, tini koromtól kezdve szívesen foglalkoztam ilyesmivel. Mára már tudom azt is, hogy nagyon nem mindegy, hogy a jószándékon felül mit és hogyan csinál az ember, és azt hiszem, hogy az Adománytaxi ebben (is) szuper!

kuratórium

stáb

Önkénteseink