Nádas Kata

önkénteskoordinátor

 

Több mint 10 éve ismerem már Tomit, ezért nemcsak az Adománytaxi megszületését követhettem végig, hanem azt is, ahogy évről évre egyre komolyabb szervezet válik belőle. Öt évvel ezelőtt mentem el az első vidéki útra, nagyon mellbevágó volt számomra, amit azokban a falvakban láttam. Tetszik ebben a modellben, hogy mindenki a saját szintjén és lehetőségeivel tud hozzá kapcsolódni, aki tud utal, aki tud adományoz, vagy épp elmegy egy útra segíteni.

Örülök, hogy önkénteskoordinátor munkatársként szorosabban is kapcsolódhatok a Taxi küldetéséhez. Túl azon, hogy jó érzés egy fontos ügyért dolgozni, passzol is hozzám ez a feladatkör: szeretem az embereket, a pörgést. A kislányom, Sára születése előtt a szállodaiparban dolgoztam, főleg külföldön, Spanyolországban, Svájcban és Új-Zélandon, illetve több mint tíz évig tevékenykedtem a hazai zsidó közösségben. A mai napig vezetek sétákat a budapesti zsidónegyedben

kuratórium

stáb

Önkénteseink