önkéntes
2024 januárjában kezdtem el az Adománytaxinál dolgozni. Az elején nagyon féltem, mert egyedül voltam kiskorú, és a többiek mind felnőttek voltak. De annyira kedves és befogadó volt mindenki, hogy emiatt később már egyáltalán nem kellett aggódnom. Az elkötelezettség, hogy segítsek másokon, nekem otthonról jött; már kisgyerekkorom óta apukám arra nevelt, hogy akik rászorulnak, azokon mindig próbáljunk segíteni.
Egész évben igyekeztem sok időt szakítani a TAXITURI-val kapcsolatos dolgokra. Szerencsére végig ott lehettem a Bánki-tó Fesztiválon, számomra ez volt az éves munkám fénypontja. Nem is gondoltam volna, hogy majd ilyen komoly szinten belekerülök az Adománytaxi életébe, és még díjazni is fogják az éves munkámat. Nagyon örülök annak, hogy már fiatalon részese lehetek valaminek, ami építi a társadalmat.
Fanni lett az Év TAXITURI-s Segítője 2024-ben.